Trump embere elárulta: erről tárgyalnak most az oroszokkal

Szó volt egy olyan tervezetről is, amely „előnyös kereskedelmi lehetőségeket biztosítana” az USA és Oroszország közt.

Az amerikai szenátus megszavazott egy jövőbeli Mars küldetést finanszírozó törvényt. Közel húsz milliárdos költségvetést biztosít a törvény a NASA-nak, csarébe elvárja, hogy a következő huszonöt évben embert küldjenek a vörös bolygóra. A törvény azt is megakadályozza, hogy a következő amerikai elnök leállítsa az űrprogramot.
A szenátus kétpárti támogatással megszavazta azt a törvényt, ami közel húsz milliárd dolláros költségvetést biztosít a NASA-nak. A törvény ugyanakkor elrendeli, hogy a következő huszonöt éven belül embert kell küldeni a Marsra. A törvény azt is megakadályozza, hogy a következő elnök leállítsa az űrprogramot – számol be a Daily Mail.
A tervezetet elbíráló albizottságot a korábban republikánus elnökjelöltségért is versenybe szálló Ted Cruz vezette. A texasi szenátor kifejtette, a NASA és az űrkutatás stabil és kiszámítható munkája kifejezetten fontos. A kormányváltások különösen nagy káoszt tudnak okozni. Az űrprogramok leállítása jelentős károkkal jár a megszűnő munkahelyek és elpocsékolt pénz tekintetében – tette hozzá Cruz az Obama kormányzat azon döntésére utalva, ami elkaszálta a Bushék által indított Hold missziót.
Az űrutazás új korszaka jöhet
A törvény a Mars-program mellett több fontos fejlesztési programot is támogat. A törvény előír egy ember nélküli küldetést 2028-ra és 2021-re már embereket is küldene. Azt is előírja, hogy legalább 2024-ig a nemzetközi űrállomás működési egységet tovább üzemeltessék és fejezzék be az új, Marsra tervezett űrruhákat is. A törvény szerint a program célja az emberi lakhatóság vizsgálata a Mars felszínén.
Egy retúr a Marsra nagyjából három évet venne igénybe. A Föld és a Mars 55 millió kilométer közelségbe is kerülhet, de 400 millió kilométer is elválaszthatja a két bolygót. Ezért adott ablakokban kell elindítani az utazásokat. Egy jövőbeli emberes mars küldetés során az út kilenc hónapig tartana, az asztronautáknak a bolygón egy évet kéne várni a következő ablakig, majd indulhatnának haza további 9 hónapot utazva. 14 hónapnál többet viszont még nem töltött ember az űrben egyhuzamban. A program a mélyűrben töltött idő egészségügyi hatásait is vizsgálni fogja.